Észlelési élményeim
A cikk az MCSE 2006. évi pályázatán harmadik helyezést ért el
2005. december 22-én, a már több napja tartó felhős időben kaptam kézhez TSSP okulárjaimat. Sokáig nem reménykedhettem a derült égbolt látványában, de szerencsére kétszer is megszakadt a rossz időjárás. December 24-én a karácsonyi hangulatot beteljesítve este 10 órakor nagyon tiszta égbolt fogadott. Ekkor elhatároztam magam, hogy megbizonyosodok új okulárjaim minőségéről. A hideg nem tartott vissza, már nagyon vártam ezt a pillanatot.
Kitelepültem az égbolt alá a 114/900-as Hama távcsövemmel, és ráálltam első célpontomra, a Messier 35 csillaghalmazra. A látvány azonnal megfogott. 45× nagyítással jól kitöltötték a látómezőt a sűrűn sorakozó csillagok, és pár másodperc múlva az NGC2158 halvány foltja is felismerhetővé vált. Ezen felbátorodva egy kicsit arréb állítottam a távcsövet a Bika csillagkép béta jelű csillaga mellé. 30 másodpercnyi keresés után rátaláltam a már korábban is ismert csillagkörnyezetre, ahol eddig a régebbi okulárok rossz képalkotása és kis látómezeje miatt csak néhány csillagot láttam. Most több csillag volt a látómezőben, és azonnal feltűnt benne a Rák-köd. Határozott formát vett fel, jól elhatárolódott az égi háttértől, több szabálytalan részre tagolódott. A következő célpontom az Égi Vadász kardjának hegye, az Orion-köd volt. A köd lepkealakját határoló gázív kiemelkedett a többi finomabb részlet közül. Kisebb nagyításra térve (28×) a több, mint 3 holdátmérőnyi látómezőben tetszett nekem legjobban a látvány. Az éppen 40'-45' méretűnek látszó ködöt északról és délről fényes csillagok vették körül, az északi csillagokat egy másik, halvány ködösség, az NGC1977 szegélyezte! Az este további részében még felkerestem a Fiastyúkot (amely immár teljesen belefér a látómezőmbe), a Jászol-halmazt és a Perzeusz csillagkép főcsillaga körüli halmazt (Melotte 20). Ezek a téli égbolt legfényesebb halmazai, méretükkel (100', 90' és 185') kiemelkednek a Magyarországról látható csillaghalmazok közül. A Melotte 20-at egy fényes, S alakú csillagfüzér uralja, mely a látómező nagy részét kitölti. A Fiastyúk főcsillagai élesen szikráztak, és három csillaga (köztük a Merope) körül ködösség volt sejthető (korábban a fényesebb csillagok körüli fényudvar - amit eddigi, rossz üveganyagú okulárjaim okoztak - elnyomta ezt). Egy héttel később a Triangulum-galaxist (M33) is megcsodálhattam, bár ekkor a levegő nem volt olyan tiszta, jobban visszatükröződött rajta a fényszennyezés. Így nem sikerült benne észrevennem a spirálkarokat.
Holdunkat január 8-án és 9-én tudtam megfigyelni, mind a két alkalommal szinte rezzenéstelen légkörrel. 8-án az Archimedes-krátertől délre lévő Appenninek hegység vetette hosszú, éles árnyékfogsort figyelhettem meg. Ekkor látszott meg igazán, hogy mit is tud ez a távcső: minden egyes apróbb domborzati elem jól elkülönült, ennyire még soha sem éreztem térbelinek a Holdat! Nem tudtam szabadulni a látványtól, a holdkorongot több mint egy órán át néztem. 9-én az Egyenes Fal alakzatától nyugatra lévő 5km-es átmérőjű Birt B krátert is megláttam, pedig korábban egyszer sem láttam biztosan, sőt! Egy kicsit a kráter aljába is beleláttam! A déli krátervidéken a legszebb látvány a hatalmas Clavius volt, benne legalább 8 kráter látszott. A távcső "új" felbontóképességén felbuzdulva beállítottam a Szaturnuszt. A Szaturnusz korongja élesen elvált a gyűrűrendszertől, amin a Cassini-rés majdnem körbefutott. A felhősávok főbb részletei azonnal feltűntek, a gyűrűrendszer bolygóra vetődő árnyéka is látható volt. Mindezt négy Szaturnusz-hold vette körül, míg korábban csak a Titán látszott magányosan a bolygó fényözöne mellett. Azóta néhányszor már távcsővégre kaptam a Jászol-halmaz pereménél táborozó Szaturnuszt, sajnos azonban többször nem volt részem ilyen részletgazdag látványban a nyugtalan légkör miatt.
A tavaszi égbolt csodáit április elsején, hajnalban tanulmányozhattam. A december 24-einél is tisztább volt az égbolt. Mivel csak kevés volt a fényszennyezés, a Kentaur Magyarországról még látható két fényesebb csillagát is jól láthattam, és sokkal jobb eséllyel kereshettem fel a halvány tavaszi galaxisokat. A Bereniké Haja csillagképben lévő nagy kiterjedésű csillaghalmaz (Melotte 111) teljes terjedelmében látszott. Több, mint 8 csillagát pedig szabad szemmel is észrevettem a mintegy 4 fok méretű ködös derengésben. Így a látvány hű volt a csillagkép nevéhez. Elsőként az Oroszlán csillagkép legfényesebb galaxishármasát céloztam meg. A két Messier-galaxis (M65, M66) mellett a majdnem éléről látszó NGC3628 is feltűnt. Ez utóbbi sokkal határozottabb látvány volt hosszú, vékony szivar alakjával. A következő a Messier 3 sűrű csillaglabdája volt, melyben a külső csillagok közül már legalább két tucat felbomlott. Az egyik legszebb galaxis, amit megfigyeltem, a Melotte 111 szomszédságában lévő NGC4565. A látómezőbe belehasított, mint egy hosszú (13'-es), vékony tű. A közepén jól láthatóan megvastagodott, bár a galaxist kettészelő porsávot nem tudtam biztosan azonosítani. A hajnal két fénypontja a Messier 5-ös és 13-as gömbhalmaza volt. Egymással versenyezve mutatták meg csillagaikat, mindkettőt sikerült legalább félig felbontani. Végezetül megnéztem a Sombrero-galaxist (M104) és a Feketeszem-galaxist (M64). Az M104 kalap alakja már szépen kirajzolódott, de a galaxist kettészelő porsáv nélkül. Az M64-ben már sejthető volt az a sötét, porban gazdag rész, amelyről a nevét kapta.
Nagyon örülök neki, hogy ilyen látványokban lehetett részem, s ezt a szép hobbit szeretném minél több emberrel megszerettetni. A bajai csillagászati táborban kapott Égabrosznak is köszönhetem azt, hogy ennyi látnivalót fel tudtam keresni távcsövemmel. Az eddig általam látott ködökből, galaxisokból és csillaghalmazokból folyamatosan frissített listát készítek. Remélem, ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy ezeket az égi szépségeket minél jobban megismerjük.